Ahogy írtam a bemutatkozómban is, egyik kedvenc gondolatom az, hogy alkotni bármiből bármit lehet. A hímzés technikáját felhasználni ékszerkészítéshez valóban idegen gondolatnak tűnhet először. Találkoztam én is olyan véleménnyel, hogy "szép, szép csak furcsa..." Az ötlet nem a sajátom, már volt egy jó pár kreatív ember, aki dolgozott ezzel. Véletlenül bukkantam rá egy képre, amin egy szép virágokat ábrázoló hímzés volt medálba illesztve. Teljesen elvarázsolt!
Azóta többféle mintát, témát próbáltam már apró keretbe foglalni. Mindegyiknek saját hangulata van. Teljesen más egy pamutfonallal készített medál, mint egy szalaghímzéssel alkotott darab. Fekete vagy fehér alapra, akár farmer anyagra is lehet dolgozni. Készült már karperec, nyaklánc és fülbevaló is. Egyszóval végtelen a variációk listája, egy ilyen kis méretű munkán is maximálisan ki lehet élni a kreativitást. Sőt talán pont ez benne a jó, hiszen a kis méret miatt viszonylag hamar készen van egy darab, így készülhet a következő egy újabb színösszeállításban és stílusban.
Nálam így készül egy darab:
A medál alaphoz kapható műanyag lencsére ráfeszítem a hímzett és körbevágott anyagot. Kicsi ragasztóval rögzítem a lencse tetején, majd cérnával összehúzom az anyagot a hátulján. Ha rendesen a helyén van a minta, és nem ráncolódik sehol sem az anyag, akkor egy kis pillanatragasztóval a medálba illesztem a lencsét. Láncra fűzöm, kapcsot szerelek rá és már kész is van a nyaklánc.
Remélem ezzel a beszámolóval kedvet csináltam nektek is, én csak ajánlani tudom, hogy próbáljátok ki! Hobby boltokban sokféle medál alapot lehet már vásárolni, csak győzzünk válogatni!
A kész ékszerről küldjetek fotót facebookon vagy emailben!(kezmuvesbelle@gmail.com)
Ha szeretnél készen ilyen nyakéket, karperecet vagy akár fülbevalót, nézz körül meska boltomban, ahol igyekszem gyakran frissíteni a kínálatot, vagy írj üzenetet a Belle facebook oldalnak!
https://www.meska.hu/Shop/index/25338
https://www.facebook.com/Belle.kezmuves/